Nyitóoldal

Bizony mondom, vannak néhányan ezen a semmiben forgó sárgolyón, akik azt mondják magukról, hogy vagy túl korán, vagy túl késõn születtek.

Talán én is közéjük tartozom, vagy néha azt képzelem.

Talán jobb lett volna élni azokban a régi időkben, amikor csak a lovak patája koptatta a kikövezett avagy kövezetlen utat és semmi nem szennyezte a levegőt, vagy jobb lenne élni egy boldogabb jövőben, békében, jólétben.  

De néha mégis azt mondom magamban, hogy nagyon is jó ez a világ nekem, a maga kihívásaival próbára tesz, hogy talpon bírok-e maradni, és mert talpon bírok maradni növekszik az önbecsülésem.

A társadalomban is van evolúció. Az erősek túlélik, a gyengék kipusztulnak.  Jobb lett volna-e élni a régmúltban, amikor a vándorokat rablók és rablólovagok fenyegették, azokra akik gondolkodni mertek, lecsapott az inkvizíció és aki maradt azt pusztította a pestis, a kolera? Talán nem volt szénmonoxid vagy kéntrioxid a levegőben, nem létezett a globalizáció sem, de a világ nem volt jobb. S a jövőben? Vajon az ember a jövőben képes lesz megtagadni önmagát?

Már a Biblia, a kultúrközösség alapokmánya – és a zsidó nép õstörténet–könyve – is engedetlenséggel kezd, gyilkossággal folytat.  

Testvérgyilkossággal.  

Az indítóok az írigység, s ahogy lapozzuk ezt a szent könyvet azt hihetnénk, hogy a mai krimifilmek írói onnan veszik a példát. Szinte minden oldalán a vér, a vérbosszú, a csalárdság, az árulás, vérfertőzés, s a tan hirdetői sem voltak különbek. Isten és Jézus nevében kultúrákat irtottak ki, népeket igáztak le és kényszerítettek az új hit követésére tűzzel és vassal, megszegve az általuk hirdetett Tízparancsolat minden pontját.

Ma már mások vagyuk. Kategoriákat állítunk fel. Az emberi természethez tartozik, hogy nem vagyunk képesek elviselni, ha két ember egyforma. Az egyiknek magasabbnak kell lennie, vagy szőkébbnek, tanultabbnak, vagy jobb fizetésűnek. s, ha mégis akadna két ember aki minden kategoriának megfelelően egyforma, akkor jönnek az újabb kategoriák, a vallási hovatartozás, a bőrszín és így tovább. Azzal áltatjuk magunkat, hogy mindezt a tudás jegyében/nevében tesszük.

És hova vezet ez a tudás?

A régi tudósok képesek voltak fejben tartani az összes ismeretet, amire az embereknek, a társadalomnak szüksége volt. Ma már egy tudományág is altudományokra oszlik és/vagy összefonódik egy másik tudományággal és az összefonódott két tudomány kitermeli a maga új altudományát.  Mindennek van szakembere, ismerik a fát és nem látják az erdõt. Pontos térképeink vannak a Holdról, a Marsról de nincsennek térképeink az óceánok mélyéről, annak élővilágát is csak részben ismerjük. Az ipari forradalom óta tökéltesítjük a technológiát, új gépek, új anyagok jelennek meg, kiszorítva az embert a termelésbõl, ezzel csökkentve a vásárlóerőt és növelve a munkanélküliséget. Feltérképeztük az emberi génumot, de fogalmunk sincs arról, hogy annak elemei mennyiben befolyásolják az ember tulajdonságait.  

Lehet, hogy tényleg létezik a bűn kromoszómája és hatástalanítani lehetne. Mi értelme lenne? Ha nem létezne a bűn, nem létezne a bűntelenség sem. Ha nem lennének becstelen emberek, büszkék lehetnénk-e a becsületességünkre? A becsületnek értéke sem lenne becstelenség nélkül. A világ kétpólusú. Nincs észak dél nélkül, nincs pozitív negatív nélkül, nincs akció reakció nélkül. A bűn, a pusztitás, a kegyetlenkedés a kizsákmányolás és számtalan negatívum része a természetnek, ez így természetes.

Kiirthatunk-e minden cápát a tengerben, avagy a mérgeskígyókat melyek a kirándulók bokáját fenyegetik halálos marásukkal? Kiirthatjuk-e a vadállatokat, csak a haszonállatokat tartva meg? Kiirthatjuk-e a mérgesgombákat és a mérgező bogyókat? Elpusztitható-e minden növény melynek alkaloidája kábítószer elõállitására alkalmas? Az undorító, a vérszívó avagy betegségeket terjesztő rovarok milliárdjait?   Felborulna az ökológiai rendje a természetnek. Nélkülük a világ nem lenne egész, s az egészbe beletartozik a bűn is, hogy lehessenek azok akik a bűnnel szemben állnak. Mi lenne az újságokkal bűn nélkül?  

Társadalmi normáink szerint nem tudjuk elfogadhatónak tartani a bűnt, de biztosak lehetünk-e abban, hogy társadalmi normáink helyesek? Biztosak lehetünk-e abban, hogy a bűnt, a bűnözést elutasitó magatartásunk a természetes? "Ne lopj" – mondja a Tízparancsolat. Nem is lopna senki, ha nem lenne mit, s mert halmozzuk értékeinket, mert egyre többünk van és a dolgok természete folytán másoknak egyre kevesebb, az is szinten kíván maradni aki lemarad. Tehát lop, rabol, vagy éppen öl a többért.   Evolúció.   Az állatkerti kerítés egyrészt bennünket véd az állatoktól, de másrészt az állatokat védi tõlünk. Mint ahogy az általunk emelt börtönök rácsa is az igazságtalan társadalomtól védheti a másként gondolkodókat.

Gondoljunk csak 1956-ra. Ami 1956-ban az uralkodó társadalmi és/vagy önkényuralmi rendszer törvényei szerint bűncselekmény volt, a ma uralkodó társadalmi rendszer szerint már dicsőség. Következésképpen a mai demokrácia jogrendszere is elítél embereket, akik egy elkövetkezõ jobb, igazságosabb és fejlettebb társadalom jogrendszere szerint még bíróság elé sem kerülhetnének.   Létezhet-e olyan törvény, amely nem változó és betartható? Az ember az evolúció során tökéletesedett, de a bűnre való hajlamát nem tudta levetkõzni. Mert a bűn fontos alkotóeleme a közösségnek, még akkor is, ha sokakat irritál. Az ember nem létezhet határok nélkül, mert az része a birtoklási vágynak, hogy kimondhassa, hogy hihesse : ez itt, ettől és eddig az enyém. Akár a macskák vagy más állatok melyek apró vizeletfoltokkal, szagnyomokkal jelölik meg maguk és mások számára territóriumuk határát, az ember is megszabja saját határait, kertjéét, városáét, országáét. Az elvontabb fogalmak határát törvényekkel szabjuk meg. Más kérdés, hogy ezek a törvények igazságosak-e.   Szükségünk van arra, hogy határokat szabjunk.  Szükségünk van arra, hogy irígyeljük a szomszéd kertjét, melynek a füve mindig zöldebb mint a miénk és mindig meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy a szomszédunk a vagyonát nem tisztességes munkával szerezte, hogy kétszínű, tolvaj, csaló, maffiózó, ügyeskedő, briganti, a felesége egy nagypofájú hájas ronda ribanc, a kölyke egy tiszteletlen, tudatlan, elkényeztetett hetyke egyke ...és igy tovább, mindazonáltal széles mosollyal üdvözöljük, elõre köszönünk neki, mert minden írigységünk dacára valahol belül felnézünk rá.  Mint ahogy õ is írigyli a mi karcsú fiatalos és kívánatos feleségünket és a gyerekének négyszemközt gyakran felemlíti, hogy bezzeg a szomszéd gyerekei .... Mert minden gazdagsága és jóléte dacára valamit ő is irígyelni tud, valami neki is hiányzik.

Csapongok.   Megtehetem, hiszen ez az oldal a weblapom elõszava. Nagy általánosságban nem is olvassák. De, ha mégis?   Nos irhatok talán a hitemről. Az identitásom, az örökölt vallásom és a hitem nem ugyanaz. Zsidó vagyok apai-anyai ágról, minden felmenővel, akiket ismerni nem adatott meg nekem, egy kegyetlen korszak bűneként. Magyarországon élve zsidónak tartottak. Izraelben élek, több mint húsz éve és mindenki magyarnak tart, pedig héberül beszélek, héberül álmodom. Igaz, a Hatikvá többet mond nekem mint a Himnusz, vagy a Szózat, de valami régi reflex miatt ma is felállok, ha meghallom. És verseket csak magyarul tudok írni. Zsidóként.

A fentiekben hivatkozott Biblia állítja, hogy az Isten az embert saját képére teremtette. Mit értsünk ezen? Talán azt, hogy az Isten épp olyan mohó, önző, írigy, vérszomjas és tudatlan mint az ember és halandó is? Netán értsük úgy, hogy emberi alakban eltöltött életünk egyfajta bábállapot és halálunk után jutunk el az isteni alakba? Izraelbe érkezvén egy öreg magyar rabbi azt mondta egyszer: " Az Isten segítsége mindig váratlanul jön, de soha nem marad el."

Elhiszem, de kiegészíteném azzal, hogy túl sokáig kell várni erre a váratlan időpontban érkező segítségre.   Azt gondolom, nem szükséges sokat példálóznom, hiszen elegendõ bekapcsolni a televíziót, s az olyan mint Pandóra szelencéje, a baj és a szenvedés árad csak belõle.   És hol a remény? Kinek jó ez? Kinek és minek jó a harmadik világban állandósult éhhalál, a magas gyermekhalandóság, az AIDS, egyes arab államokban még ma is hivatalos rabszolgakereskedelem, a kizsákmányolás, az erőszak a terror, a globalizáció? Az Istennek ez a jó? Ilyennek akarta ezt a világot? Miért akarta ilyennek? Mit akart ezzel bizonyítani és kinek?   Azt mondják rá Mindenható. Hol van hát a végtelen hatalom, a jóság és a mindent megbocsájtani tudás?

Véthetünk-e az Isten ellen, ha vétkezőnek teremtett minket?   Posita condicione ponitur condicionatum – vagyis a feltétellel a feltételezett is tételezve van – tehát a status innocentiae – az ősszülõk vétke – termtett vétek volt, elõre kitervelt, ( mai szóhasználattal inkább: elõre beprogramozott ) mert az Isten mindenhatósága feltételezi ezt.

De hagyjuk a hitet. Nem akarok megbántani senkit és engem se bántsanak.   Nézzük csak ezt a világot, amelyben élünk, amelyet mi magunk formáltunk ilyenné fejlett és egyre jobban fejlõdõ technológiánkkal, egyre növekvõ energiaéhségünkkel. Egy mai háziasszony, ha nem lenne gáz, nem lenne villany kétségbeesne, mert nem tudná, hogyan készüljön el az ebéd. Kemencében kenyeret sütni? Már a vidéki fiatalok sem tudnak. Egyszerűbb elmenni a boltba és megvenni a kenyeret. Lehet persze az is, hogy a házi kenyér nem eurokompantibilis. A régi emberek kezdetleges technológiájukkal tudtak gondoskodni magukról és családjukról, a ma embere már szakemberre, energiaszolgáltatásra, gépekre szorul. Ma megvesszük a szerszámot, régen elkészítették ami kellett. És jogosan következik a kérdés, minek ez a nagy tudás, ha bizonyos értelemben kevesebbek vagyunk eleinknél?

Talán ezért írtam az elején, hogy magam is azok közé sorolom néha, akik túl korán, vagy túl késõn születtek, hiszen én még a régi iskola neveltje vagyok, bennünket nem specifizáltak, hanem megtanítottak látni, gondolkodni és dönteni.   Volt egy tanárom, aki azt mondta egyszer, hogy "nem az a fontos, hogy mindent tudjunk, hanem az, hogy tudjuk azt, mit és hol kell megkeresni".

Szavai igazsága most csillan fel leginkább, mikor az internet hatalmas tárháza az információ kibogozhatatlan tömegét zúdítja ránk. Tudni kell keresni és helyesen választani.  

Köszönöm, hogy engem választottál!

Print this page


Next page: Magamról